Egy kávézóban

Füst.

Az ember észre sem veszi, úgy száll fel egészen olyan magasságokig, ahol már nem látunk el. Nem tulajdonítunk olyan jelentőséget neki, jönnek a gyárak kéményeiből, a családi házakéból. Mind más féle, mind színben, mint természetben, természetesen illatban is. Ott ontja ki a füstöt az autó kipufogója is. Sőt az ember is füstöl. A cigarettázás ma már mindennapos jelenség. A dohánynak is vannak jellemzői, van ami büdös, és van ami igazán kellemes illatokat is áraszt. Ez a füst igazi illatot áraszt, minőségi dohány a javából.

Illat.

Terjengnek az illatok. Keverednek a füsttel és a szagokkal. Harcol minden más ellen. Sikeresen áttöri magát minden akadályon és eljut orrunkig. A kellemes illatok egyike eljut egészen a gyomrunkig, esetleg szívünk mélyére hatol és rabul ejt minket. Ilyen illat az épp elhaladó barna hajú hölgy parfümének és bőrének átható illata. Az illatok elvonják a figyelmet a zajtól a kellemetlen füsttől és csak a szépre, jóra figyelünk oda. Kizökkenünk a hétköznapok átlagos világából és fantáziánkat is megmozgatja. Illatok kavalkádja éri nap, mint nap orrunkat. Olyan sokféleség van köztük, hogy sokszor észre sem vesszük őket. Az illatok sokfélesége mutatja azt is, hogy sok helyről származhat. Olyan illatok is előfordulhatnak, melyek már-már a szagokká válnak más számára. Nem ezekhez az illatokhoz tartozik a frissen facsart gyümölcs illata. Szintén kellemesen szívjuk be a frissen pörkölt kávé zamatos illatát. Úgy érezzük, most már látjuk az élet értelmét, mikor mély lélegzetet veszünk az elénk tálalt frissen lefőtt kávé füstjéből.

Zene.

Mit nem hívnak ma már zenének? Ritmusra dobban a szívünk és ritmusra jár a lábunk is. A világ, a természet, az ember alkotta épületek, mind-mind adnak egy-egy hangot ki magukból. A sok hangból így lesz zaj, de valaki megtalálja a ritmust és az egységet és harmóniát ebben a sokféleségben, és ő zenének hallja azt, mi másnak ricsaj. A mobiltelefon, a rádió is meg-megszólal és hol ismert, hol ismeretlen dallamok csendülnek fel. Zene tör elő az aluljáróban álló hegedűs elnyűtt hangszerén is, egy zongorista pedig épp Chopin-t játszik egy épületben, dallama együtt száll az illatokkal és a füsttel egészen a fülünkig. A kávé íze is más, átitatja a fülbemászó dallam.

Kultúra.

Mindenki máshogy értelmezi ezt a szót, lehet rajta elmélkedni, filozofálni. Tény, hogy mindenhol megtalálhatjuk. A kultúránk lehet hagyományőrző, de van olyan is, ami már teljesen elfeledett. Sokan egy-egy mesét, egy-egy értéktárgyat őriznek, tartanak nagy becsben, hozzák és őrzik a kultúrák kisebb-nagyobb darabját. Sok esetben a kultúra megfoghatatlan, de a megfogható és tapintható részben is bővelkedhetünk. Amíg másnak ez egy romos épület, ellenben aki itt ül ebben a XIX. századi kávézóban, annak igazi időutazás.

Emberek.

Sokan sokfélék. Sietők, lassan járók, filozófusok, átlag és átlag feletti, nyomorban és szegénységben vagy éppen hogy épségben megélők. Persze ott vannak a gazdagok, a jómódúak. Fiatalok, öregek, a munkások, a tanulók. Van, aki füstöt áraszt olyan is, aki egészségesen él, de mindegyiküket megfoghatja egy illat, egy részlet a zenéből, mely átverekedi magát a közlekedésen, s mindegyik másra lesz figyelmes. A füstön, az illatokon a zenén túl, a kultúra egy aprócska részét próbálja alakítani az író is. Az a névtelen szerző, aki éppen pipázik egy budapesti kávézóban, szürcsölgeti zamatos kávéját, hallgatja a tehetséges zongoristát, ahogy játszik. Az asztalon papír és toll, elméje már rég messze jár, viszi őt a füst, az illat a zene, az épület hangulata. Sok töprengés és az ingermámor telítettsége után megfogja végre tollát és egy újabb zene veszi kezdetét számára, a papír serceg, ahogy tollával elkezdi leírni a fejében megszülető történetet...

(2012)