felriad
az élet,
fellázad,
felhevül,
majd
a hidegé lett.
Boldogság,
vak remény,
élet
mi csodát ad,
Nem
múlik az érzés,
a
félelem, s alázat.
Újra
próbál szárnyat,
a
rég beteg rétisas,
szemében
kalandvágy
és
éhes kábulat.
Kitárva
szárnyait,
zuhan
a mélybe,
csapkodva
felrepül
belevisít
az éjbe.
Öreg
már a rétisas,
sok
évet is élt meg,
mégis
mindig újra vágyik,
pihenni
nem tér meg.
Szelek
szárnyán repül,
falja
a világot.
Megtalálja,
mint mindig,
az
igaz boldogságot.
(2012.05.29)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése